Hírek

Ők lettek az év digitális oktatói

Kedves Látogató!

A Hankook Oktatási Pályázati Program 2021-es fordulója lezárult. Összesen 110 pályamunka érkezett be, melyek közül a szakmai zsűri három kategóriagyőztest, a szavazók pedig egy közönségdíjast választottak meg.

Az értékelések alapján az Év Digitális Oktatói lettek:

  1. Általános iskolai pedagógus, alsó tagozat: Kiss Mónika Mária
  2. Általános iskolai pedagógus, felső tagozat: Antaliné Miss Lilla
  3. Középiskolai pedagógus: József Attila
  4. Közönségdíjas: Márffy Bence

Szívből gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek köszönjük a pályázatba fektetett munkáját!

Zsűri

Dóczi Attila

Dóczi Attila, Attis

Dóczi Attilának hívnak, bár az online térben a legtöbben egyszerűen csak Attisként ismernek, hiszen ezen a néven készítek különféle tartalmakat. 2015-ben végeztem kommunikáció és média szakértőként a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakának mesterképzésén. Az ezt követő években az online marketing területén dolgoztam közösségi média szakértőként, ezzel párhuzamosan építettem saját YouTube csatornámat, ami a Tanulom Magam nevet viseli. A csatornára szórakoztatóan edukatív és edukatívan szórakoztató ismeretterjesztő tartalmakat készítek a legkülönfélébb témákban az űrkutatástól a mentális betegségekig, a párkapcsolatoktól a környezetvédelemig, az agykutatástól a szexualitásig szinte bármiről. Az évek során több mint 270 videót töltöttem fel a csatornára, amit a közel 250.000 feliratkozóm 27 millió alkalommal nyitott meg. A tartalomgyártás mellett 2020-ban saját tréninget és online tanfolyamot is készítettem az érzelmi intelligencia, 2021-ben pedig az önbizalomfejlesztés témájában, és noha az előadások, tréningek és workshopok a pandémiás helyzet miatt elmaradtak, reménykedem benne, hogy minél hamarabb lehetőség lesz arra, hogy személyesen is átadhassam a tudásomat az embereknek.
Megtisztelő számomra és borzasztóan örülök, hogy egy olyan program zsűritagja lehetek, aminek a célja, hogy felhívjuk a figyelmet és értékeljük a tanárok erőfeszítéseit és munkásságát. Számomra a tudásátadás az egyik legszebb és legfontosabb dolog a világon, a tanárok pedig, akik a következő generációt nevelik, ennek a megtestesítői. Éppen ezért fontos, hogy támogassuk őket, elismerjük és értékeljük a munkájukat, különösen most, hogy a pandémiás helyzet soha nem látott nehézségeket hozott az oktatásban mind személyes, mind intézményi szinten. Remélem, ezzel a programmal mi is hozzájárulhatunk a tanári hivatás megbecsüléséhez, valamint motiválhatjuk a tanárokat és diákokat egyaránt, hogy sikerrel nézzenek szembe a jövő kihívásaival.

Balatoni József, alias Jocó bácsi

Balatoni József, alias Jocó bácsi vagyok, történelemtanár, író, influencer, a Felelős Szülők Iskolája szakértője és a wmn.hu szerzője. Évek óta dolgozom tanárként, trénerként, használom az élménypedagógia, a kalandpedagógia eszközeit, de mégis engem is kihívások elé állított a pandémia következtében beállt digitális oktatás. Ma már tudom, hogy számtalan előnyt lehet ebből kovácsolni a diákok, a tanárok és az egész társadalmunk számára. Számtalan ötletet ültettem át jómagam is a digitális térbe, készítettünk közösségépítő programként online reggelit a diákjaimmal, úgyhogy élőben majd 30 konyhát kapcsoltunk be a programba. készítettünk felvételi, pályaorientációs tartalmakat is. Vicces, érdekes és tanulságos volt, mégis működött, ahogy a önreflexiós kvízek, online dolgozatok rendszere is. Szerintem a tanári pályán a humor, a kísérletezés és a megújulás kiemelten fontos, ezért örömmel vállaltam el a HOPP zsűrizését és izgatottan várom, hogy milyen pályázatok érkeznek a kollégáktól a digitális jógyakorlatokra.

Balatoni József
Szűts Zoltán

Szűts Zoltán

Szűts Zoltán vagyok, digitális pedagógia, média- és információs társadalomkutató. Egyetemi docensként többek között az információs társadalom működését és a digitális pedagógia elméletét oktatom az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Mindig arra biztatom tanítványaimat, hogy kritikusan válasszák meg az okoseszközök, platformok és alkalmazások használatát. Mindig is elbűvölt a digitális technológia és az internet, így, amikor először doktoráltam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen irodalomtudományból, a képernyőn megjelenő szövegre figyeltem, amikor másodszor doktoráltam az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, immár neveléstudományból, akkor a digitális pedagógia elméleti keretét akartam kijelölni. Közben a feleségem támogatásának köszönve jutott időm a könyvírásra is. A világháló metaforái - Bevezetés az újmédia művészetébe (Osiris, Budapest, 2013), az Online - Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei (Wolters Kluwer, Budapest, 2018), és A digitális pedagógia elmélete (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2020) szakkönyvek szerzője vagyok, melyek több tucat egyetemi kurzuson kötelező olvasmányok. Tudományos munkáimat eddig mintegy 900-szor idézték, félszáz tudományos előadást tartottam és közösségi média tanácsadóként is dolgozom. Nős vagyok, két gyermek édesapja, és azt szeretném, hogy az őket oktató tanárok tudatosan, innovatívan és elbűvölően használják a digitális technológiát az oktatásban, ezért csatlakoztam a HOPP zsűrijéhez.

Nyertesek

Kiss Mónika Mária

Tanár, általános iskola, alsó tagozat
szaktárgyak: magyar nyelv és irodalom, környezetismeret, technika és életvitel, etika, olasz nyelv

Kiss Mónika Mária Kiss Mónika Mária 22 éve tanít, digitális pedagógiával 2006-ban kezdett foglalkozni.
A digitális átállásra egy “Csillagösvényen” című projektet alkotott meg, amelyen harminc tanórányi időkeretben dolgozott a diákjaival. Olyan alkalmazásokat választott, amelyek könnyen kezelhetők egy 8 éves gyereknek is, ingyenesek, hasznosak, és elősegítették a projektet.
A “Csillagösvényen” projektben az alábbi alkalmazásokat használta a tanítási-tanulási folyamat során: Padlet, AnswerGarden, Mentimeter, lino, Nearpod, Microsoft Sway, Minecraft, Voki, Piktochart, intézményi honlap, BeFunky, Microsoft Office csomag, Skype.
Az általa megalkotott projektet mesei keretbe helyezte. A célja az volt, hogy az online tanulás időszakában is úgy érezzék a harmadikosok, hogy együtt vannak, közösségként egy történettel, ami róluk szól. A történetet a Microsoft Sway felületén hozta létre. Minden részlet a tanórákon és a gyerekek produktumaival, véleményük figyelembevételével párhuzamosan bontakozott ki. A közös mellett egyéni történetek is születtek, minden harmadikos projektnaplót vezetett a Padlet felületén.
A nem szorosan 45 perces tanórai keret, az otthoni környezet, a hosszabb idő segítette a mese átélését, a tanulandók elmélyítését.
A “Csillagösvényen” projekttel teljesítették a tantárgyi követelményeket, a mese biztosította, hogy változatosan építsék be a gyerekek az ismeretelemeket. A szülőktől végig pozitív visszajelzéseket kapott a közös munkáról.

Antaliné Miss Lilla

Tanár, általános iskola, felső tagozat
szaktárgyak: magyar, történelem

Antaliné Miss Lilla A dunaújvárosi tanárnő számára az oktatás nemcsak munka, hanem szenvedély is. Folyamatosan képzi magát, hogy tanítványait a legkorszerűbb módon tudja segíteni és teljesítse azt, amit küldetésének érez: a tudás átadását.
Már a karanténoktatás előtt is alkalmazta rendszeresen a digitális eszközöket, igyekezett kiaknázni a technológiai lehetőségeket. Otthonról a Teams felületén tartott órákat, kvízekkel (Quizizz, Kahoot!, Quizlet Live), közös órai csoportfeladatokkal, szófelhő-, képregény- és gondolattérkép-készítéssel, pontvadász villámkérdésekkel (Polly) tette interaktívvá az órákat. Ezek mellett a játékosítás megannyi formáját használta, így folyamatosan sikerült fenntartani a gyerekek érdeklődését. A kreativitásukat például olyan munkákban élhették ki a tanulók, mint fiktív névjegykártyák, képregény, filmplakát készítése, digitális történetmesélés Minecrafttal, vagy akár a mémkészítés. Az egzaktabb feladatkijelölés sem maradt el ezek mellett, hogy a diákok érezzék a fókuszpontokat. A Lilla által használt megannyi alkalmazás és platform segítségével kialakított egyéni és projektfeladatok minden esetben szorosan kapcsolódtak a tananyaghoz és az adott korosztály igényeire voltak szabva, ahogy az értékelési rendszer is. Az órákon rendszeresen bevetette a Geniallyt, a LearningAppset, a Wordwallt, a Mentimetert, a Wordartot, a Mindomot és a Fakebookot is (a teljesség igénye nélkül).
A tantermi oktatáshoz képest ez az időszak sokkal hosszadalmasabb felkészülést igényelt az órákra, ám mivel a digitális oktatás valamennyi elemét már eleve ismerték Lilla diákjai, nem volt nagy a szakadék az átálláskor. A nehézséget inkább az jelentette, hogy a távolság miatt sokkal nehezebb volt a gyermekekre érzelmileg ráhangolódni, nehezebben nyíltak meg. Ugyanakkor a tanárnő pozitív megerősítéseket kapott az online oktatás kapcsán, módszereivel pedig mind a diákok, mind a szülők elégedettek voltak.

József Attila

Tanár, középiskola
szaktárgyak: német, angol

József Attila József Attila 20 éve tanít idegen nyelveket 5-12. évfolyamon, ill. felnőtteknek.
2014-ben kezdett kiemelten foglalkozni az IKT-eszközök tanórai és tanórán kívüli alkalmazásával, ez mind nyelvtanári gyakorlatában, mind szaktanácsadói tevékenységében kiemelt szerepet kapott. Az online időszakban a Google Classroomot és a Google Drive-ot használta a tanulók nyelvi szintjének megfelelő tartalmakkal. A Drive az egyéni előrehaladás eszköze is volt. A motiváció fenntartására és a játékosításra a LearningApps saját és mások által készített tartalmait használta. Később ezt kiegészítette a diákjaival közösen készített Quizlet alkalmazásokkal, Kahoot! feladatokkal, Mentimeterrel, Liveworksheets-szel, a Test zur Grammatik A1-A2-B1-B2-C1 telefonos alkalmazással, a LyricsTraining alkalmazással, a text2mindmap gondolattérkép-készítővel, a Redmenta és Google Forms teszt-funkciójával, az Etherpaddal és a BookCreatorral. Mindezeket a szókincs és a nyelvtan gyakoroltatására, készségfejlesztésre, tanórai összefoglalásra, véleménynyilvánításra, szorgalmi feladatokra vagy számonkérésre használta.
Az online oktatás során minden nap találkozott a diákokkal az órarend szerinti időpontban: aktuális témákról beszélgettek, foglalkoztak a vonatkozó érettségi, ill. nyelvvizsga-témakörrel, új anyagot adott át nekik, elmagyarázta a nyelvtant. A fennmaradó 20-25 percre párosan megoldandó szóbeli feladatokat, illetve egyéni prezentációkészítési feladatot kaptak a diákok, amelyekhez hangfelvételt is kellett készíteniük. Minden órán kaptak önálló munkát: gyakorlófeladatokat a tankönyvben, munkafüzetben, online feladatokat, szorgalmi feladatokat, fogalmazásszerű írásbeli munkákat. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a nyelvórák kommunikatívak és kooperatívak maradjanak; megmaradjon az addigi motiváció és az egyéni tanulási ütem, a tanulók kitartsanak a kitűzött célok (nyelvvizsga, OKTV) mellett. Szintén kihívás volt a számonkérés kérdése: legjobb megoldásként kreatív feladatokon, projekteken keresztül osztályozta a diákokat.

Márffy Bence

tanár, közönségdíjas
szaktárgyak: magyar, történelem

Márffy Bence Márffy Bence magyar-történelem szakos pedagógus és nem mellesleg internetes tartalomgyártó. A 35 ezer követőszámmal büszkélkedő YouTube csatornájára Időutazó néven tölti fel történelmi és irodalmi témájú videói. Bence a gamifikáció módszerét rendszeresen használja és használta már az online oktatás bevezetése előtt is egy ún. tanulói portfólión keresztül. Az ehhez kapcsolódó feladatok között szerepel plakátkészítés, képregényalkotás, társasjáték szerkesztése játékszabállyal, saját dolgozat készítése megoldókulccsal, tanult művek parafrázisainak elkészítése, kiselőadás egy kevésbé ismert témáról, kisfilm vagy épp Rambo-vers készítése és így tovább. A munkák különböző témaköröket dolgoznak fel és minden esetben tükrözniük kell az addig tanultakat.
A digitális oktatást megelőzően már használták a Redmenta felületét, főleg dolgozatírásra. A Kahoot! feleletválasztós tesztjeivel gyakoroltak, a LearnigAppsen és a Wordwallon pedig interaktív feladatokat oldottak meg. Bence a Google Meet felületén tartott órákat, ahol a Jamboard helyettesítette a tantermi táblát. YouTube csatornájára rövid videó formájában töltött fel gyorstalpaló összefoglalókat egy-egy leckefejezetről. A szülői visszajelzések azt tükrözték, hogy Bence nagyon felelősségteljesen vitte végig a digitális oktatást és a gyerekek is elégedettek voltak. Probléma volt viszont, hogy egyes tanulók nem csatlakoztak be az órákra, hiába volt meg hozzá a megfelelő technikai hátterük, illetve szintén nehéz feladat volt a munkafüzeti feladatok és a gyakorlások ellenőrzése is. Ám az online oktatás valamennyi akadályát sikerült leküzdeni. Bence módszereinek sikerességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy munkája bekerült egy erdélyi irodalomtankönyvbe is.